2012. július 4., szerda

L'Oreal rózsaszín körömlakk

Nálam a nyár egyik nagy slágere a halvány rózsaszín körömlakk. Erre a szezonra is be kellett minimum egy újat szereznem, és mivel a L'Oreal nem régen megújította a dekorkozmetikumok csomagolását (így a lakkét is), úgy döntöttem, hogy ezzel teszek próbát, és be is szereztem a 205-ös árnyalatot. Mert nem az az igazi baba rózsaszín amit eddig használtam, szépen nézett ki az üvegben, és végül mert piszkálta a fantáziámat, hogy milyen lehet :)






Teljes mértékben meg vagyok vele elégedve. Első ránézésre ár-érték arányban nem túl jó, 5 ml kerül kb 1200-1300 Ft-ba. Nem tudom ki hogy van vele, de még soha nem dobtam ki lakkot azért mert kiürült az üvegcse, sokkal inkább nem használom el és beszárad. Így én a magam részéről ezt az 5 ml mennyiséget elegendőnek találom, az ára pedig azért nem csillagászati.

Használni is nagyon jó, az ecset feje elég széles, így nem kell többször mártogatni és lehúzni a körmön. Ami még nagyon pozitív volt nekem, az az, hogy gyorsan szárad, pedig ez nem gyorsan száradó lakk. Na ezt jól elmagyaráztam :) a lényeg, hogy az első körmöm lakkozásától (ami nálam általában a bal kisujjam, nem tudom miért), a teljes száradásig (azaz addig amíg el nem kezdek fényképezőgépet keresni és kattogtatni) max 15 perc telt el, és utána csont száraz, nem kenődik.

Az első réteg felkenése után nem voltam benne biztos, hogy elég lesz 2x átkenni, de elég lett :) így fedésben is megfelelő.

Tartósságban is jól teljesített, ezek a képek nem most készültek, így volt alkalmam "mindennapi használatban is bevetni", és jól szerepelt :) Nem ígérnek extra tartósságot, de 4-5 napig normál igénybevétel mellett (pl.: néhány tányér elmosogatása) szerintem simán viselhető.

Összegezve: nekem bevált, veszek más színben is :)

És a képek:

Ez egy tévút volt:) szerettem volna a gyűrűs ujjamat eltérőre lakkozni, a második próbálkozás jobb lett :)



Kiegészítettem egy kis csillogással

Ez lett a befutó :)

És ne feledkezzetek meg a lakkos játékról sem :)